Itt az új 400 ezer forintos támogatás, mutatjuk kinek jár! (2023)

Itt az új kormányrendeletet, nyomtassátok ki mert sokaknak fog most 400 ezer forintot jelenteni ez!

Fontos!!!! Ezt a kormányrendeletet, minél előbb nyomtassátok ki, mert sokaknak fog 400 ezer forintot jelenteni!!! Ha Ön is szerepel ezen a listán, akkor 400 ezer forint ütheti a markát néhány héten belül!!!

MOST 400 EZER FORINT TÁMOGATÁST KAPHAT KÉSZPÉNZBEN EGYETLEN IGAZOLÁSSAL! SŐT VAN AKINEK IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!SZÁZEZREKET KERESHET HA IGÉNYLI EZT AZ ELLÁTÁST! NAGYON SOK EMBERNEK JÁRNA, DE NEM IS TUDNAK RÓLA! CSAK EGYETLEN IGAZOLÁS KELL HOZZÁ!

A jogszerű igényléshez csupán a betegség fennállásáról kiállított orvosi igazolást kell beszereznie, melyet a munkáltatójának nem kell bemutatnia.

Ez a kedvezmény Önnek havonta 6.900,-Ft-ot jelent, vagyis minden hónapban ezentúl ennyivel több nettó fizetést kap! Ha kicsit utánaszámol, akkor ez egy év alatt 82.800 forint plusz fizetést jelent, ami sajnos a mai viszonyok között majdnem egy 13. havi fizetés!

Nézze a BNO kódját! – pénz lehet benne!
Lényegesen többen vehetnék ignybe a súlyosan fogyatékosok adókedvezményt, mint ahányan ezt az elnevezésből gondolnák

EDDIG NEM VETTE IGÉNYBE A LEHETŐSÉGET PEDIG JÁRT VOLNA? SEMMI GOND! 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG IGÉNYELHETI! Ebben az esetben nagy összeg üti a markát, mutatjuk pontosan mekkora!


HOGYAN IGÉNYELHETEM VISSZAMENŐLEG? Adóbevallás önellenőrzéssel.

„Kevesen tudják, hogy egyes tartós egészségügyi problémával élő dolgozók jogosultak arra, hogy a minimálbér öt százalékát, vagyis az idei évben havi 6900 forintot a saját személyi jövedelemadójukból levonjanak” – hívta fel a figyelmet Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője. Hozzátette: ráadásul ez az összeg akár öt évre visszamenőlegesen is jár, ami 400 ezer forint feletti összeget is jelenthet. A jogszabály több olyan, látszólag enyhe, hétköznapi betegségnek számító egészségügyi problémát is ebbe a körbe sorol, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség. Itt az új 400 ezer forintos támogatás, mutatjuk kinek jár! (1)

335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről.

A Kormány a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 26. pontja alapján – súlyos egészségkárosodással összefüggő jogosultságról szóló jogszabályban említett betegségben szenvedőnek kell tekinteni azt a személyt, aki – a 2. §-ban meghatározott feltételek alkalmazásával – a Mellékletben meghatározott betegségek valamelyikében szenved vagy a Mellékletben meghatározott valamely fogyatékossággal él, és ez a külön jogszabályban foglaltak szerint megállapításra került.
(2) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – jogosult az a személy is, akinek a fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály szerint megállapították.
2. § (1) A Melléklet 1. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 dB felett van.
(2) A Melléklet 2. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek intelligencia kvóciense a 70-es értéket nem éri el olyan teszttel, amelynek átlaga 100-nál van, és standard deviációja 15.
(3) A Melléklet 3. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg,
a) akinek látóélessége megfelelő korrekcióval
aa) mindkét szemén legfeljebb 5/70,
ab) az egyik szemén legfeljebb 5/50, a másik szemén három méterről olvas ujjakat, vagy
ac) az egyik szemén legfeljebb 5/40, a másik szemén fényérzékelés nincs, vagy a másik szeme hiányzik,
b) akinek közeli látásélessége rövidlátás esetén Csapody V., vagy annál rosszabb, vagy
c) akinek látótere mindkét oldalon körkörösen húsz foknál szűkebb.
A szürkehályog műtéttel való gyógyíthatósága kérdésében a megyei, fővárosi vezető szemész szakorvos állásfoglalása az irányadó. Az adókedvezményre az a személy jogosult, akinek műtéti gyógyítását a szakorvos nem tartja indokoltnak, mivel a műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható.
(4) A Melléklet 4. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, aki önerőből tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes, mert a tömegközlekedési eszközök megállóhelyének megközelítése, a járműre történő fel- és leszállás, a szokásos méretű kézipoggyász vitele, a lépcsőn szokásos módon történő fel- és lelépkedés számára rendkívüli nehézséget vagy megoldhatatlan feladatot jelent, és/vagy
a) tartós állásra, fogódzkodásra, kapaszkodásra nem képes, illetve
b) testközeli és testtávoli segédeszközök (például kerekesszék, lépcsőlift, lépcsőmászó szerkezet, személyemelő, kádbeemelő, művégtag, járógép, két mankó vagy bot, gördülő járóka vagy járókeret) állandó, szükségszerű használatára rászorul.
(5) A Melléklet 4. pontja alkalmazásában:
a) végtaghiány: a kézfej, illetve a lábfej vagy a feletti részek elvesztése, valamint betegség, fejlődési rendellenesség következtében fennálló hiánya;
b) végtag részleges vagy teljes bénulása: az izomfunkciók olyan mértékű csökkenése, amely legalább 50%-os mértékű tartós funkciókiesést, használati zavart okoz;
c) végtag deformitása, mozgásfunkciók beszűkülése: olyan mértékű deformitások, merevségek, ízületi elváltozások, amelyek az adott végtag használatát legalább 50%-os mértékben korlátozzák;
d) a gerincoszlop elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyek a járást, a teherhordást legalább 50%-os mértékben tartósan nehezítik;
e) vázizomzat elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyeknek a járást, a helyzetváltoztatási képességet legalább 50%-os mértékben korlátozó hatásuk van;
f) a központi idegrendszer károsodásai: olyan károsodások, amelyek legalább 50%-os mértékű mozgásfunkció-kiesést okoznak valamely végtagon.
3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet 1-2. §-a, valamint 3. § (3) bekezdése 2010. január 1-jén lép hatályba.
(3) Az e rendelet 1-2. §-ában foglaltakat a 2010. január 1-jétől keletkezett jövedelmek tekintetében kell alkalmazni.
(4)1
Melléklet a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelethez
Súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek és fogyatékosságok

Betegségcsoport megnevezéseBetegség BNO kódjaBetegség megnevezése1. Hallási fogyatékosH90Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztésH900Kétoldali vezetéses hallásvesztésH902Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.H903Kétoldali idegi hallásvesztésH905Idegi hallásvesztés k.m.n.H906Kétoldali, kevert típusú hallásvesztésH908Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.H91Egyéb hallásvesztésH910Ototoxikus hallásvesztésH911Időskori nagyothallásH912Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztésH913Süketnémaság, m.n.o.H918Egyéb hallásvesztésH919Hallásvesztés k.m.n.2. Mentális ésF71Közepes mentális retardációviselkedészavarokF710Közepes mentális retardáció enyhe viselkedésromlássalF711Közepes mentális retardáció markáns viselkedésromlássalF718Közepes mentális retardáció egyéb viselkedésromlássalF719Közepes mentális retardáció viselkedésromlás nélkülF72Súlyos mentális retardációF720Súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlássalF721Súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlássalF728Súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlássalF729Súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkülF73Igen súlyos mentális retardációF730Igen súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlássalF731Igen súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlássalF738Igen súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlássalF739Igen súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül3. Látási fogyatékosH54Vakság és csökkentlátásH540Vakság mindkét szemenH541Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemenH542Csökkentlátás mindkét szemenH543Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen4. Mozgásszervi fogyatékos2A végtag (végtagok) hiánya,Z891Kéz és csukló szerzett hiányacsonkoltsága, művégtagZ892Mindkét felső végtag szerzett hiánya csukló feletthasználatával is, egy vagyZ893Mindkét felső végtag szerzett hiányatöbb végtag nagyízületiZ894Láb és boka szerzett hiányamerevséggel járóZ895Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt)elváltozásaiZ896Lábszár szerzett hiánya (térd felett)Z897Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)Z898Felső és alsó végtag szerzett hiányaZ899Végtag szerzett hiányaQ710A felső végtag(-ok) veleszületett teljes hiányaQ711A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétévelQ712Mindkét alkar és kéz veleszületett hiányaQ713Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiányaQ720Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiányaQ721A comb és lábszár veleszülettt hiánya, a lábfej meglétévelQ722Mindkét lábszár és láb veleszületett hiányaQ723A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiányaM245Ízületi kontraktúraM246Ízületi ankylosisM256Ízületi merevség, m.n.o.A járást súlyosan korlátozóM45Spondylitis ankylopoeticadeformitással és merevséggelM081Fiatalkori spondylitis ankylopoeticajáró M. Bechterew,M87Csontelhaláscombcsontfejelhalás, álízületM841Össze nem forrt csonttörés [álízület]M960Álízület fúzió vagy arthrodesis utánKrónikus polyarthritis aM064Gyulladásos polyarthropathiavégtagízületekbenM068Egyéb, meghatározott rheumatoid arthritisnagyfokú deformitással,M069Rheumatoid arthritis k.m.n.következményesM07Psoriasisos és enteropathiás arthropathiákmerevséggel, izomatrofiávalM070Distalis interphalangeális ízületet érintő arthropathia psoriatica (L40.5+)M071Arthritis mutilans (L40.5+)M072Spondylitis psoriatica (L40.5+)M073Egyéb psoriasisos arthropathiák (L40.5+)M074Arthropathia Crohn-betegségben [enteritis regionalis] (K50.-+)M075Arthropathia colitis ulcerosában (K51.-+)M076Egyéb enteropathiás arthropathiákM080Fiatalkori reumás ízületi gyulladásM082Szisztémás kezdetű juvenilis arthritisM083Fiatalkori szeronegatív polyarthritisM084Kevés ízületet érintő fiatalkori ízületi gyulladásM088Egyéb fiatalkori ízületi gyulladásM089Fiatalkori ízületi gyulladás, k.m.n.M09Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott betegségekbenM090Fiatalkori ízületi gyulladás psoriasisban (L40.5+)M091Fiatalkori ízületi gyulladás Crohn-betegségben [regionális enteritis] (K50.-+)M092Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.-+)M098Fiatalkori ízületi gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekbenM625Izomtömegvesztés és atrophia, m.n.o.Elzáródást okozóI731Thromboangiitis obliterans [Buerger](obliteráló) érbetegségekI74Artériás embólia és thrombosisI740A hasi aorta embóliája és rögösödéseI741Az aorta egyéb és nem megjelölt részeinek embóliája és rögösödéseI742A felső végtag ütőereinek embóliája és rögösödéseI743Az alsó végtag ütőereinek embóliája és rögösödéseI744Végtagi ütőerek k.m.n. embóliája és rögösödéseI745Az art. iliaca embóliája és rögösödéseI748Egyéb ütőerek embóliája és rögösödéseI749K.m.n. ütőér embóliája és rögösödéseTöbbszörös torpid ulcusI830Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyelcrurisszal járóI832Az alsó végtagok visszértágulata, fekéllyel és gyulladássalpostthromboticus syndromaI870Visszérgyulladás utáni tünetegyüttesHemofília, a járást súlyosan korlátozó nagy ízületi merevséggelM362Haemophiliás arthropathiaA központi vagy perifériásG80Csecsemőkori agyi bénulásidegrendszer sérülése,G800Spasticus agyi bénulásmegbetegedéseG801Spasticus kétoldali bénuláskövetkeztében az egyik alsóG802Csecsemőkori féloldali bénulásvégtagra terjedő plegia vagyG803Dyskineticus agyi bénulástöbb végtagra terjedő súlyosG804Ataxiás agyi bénulásparesis, illetve plegiaG808Egyéb csecsemőkori agyi bénulásG809Csecsemőkori agyi bénulás k.m.n.G81Féloldali bénulás (hemiplegia)G810Féloldali petyhüdt bénulásG811Féloldali spasticus bénulásG819Féloldali bénulás k.m.n.G82Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegiaG820Petyhüdt paraplegiaG821Spasticus paraplegiaG822Paraplegia k.m.n.G823Petyhüdt tetraplegiaG824Spasticus tetraplegiaG825Tetraplegia k.m.n.G83Egyéb bénulásos szindrómákG830Felső végtag kétoldali bénulásaG831Az egyik alsó végtag bénulásaG832Az egyik felső végtag bénulásaG833Egy végtag bénulása k.m.n.G834Cauda equina szindrómaG838Egyéb meghatározott bénulásos szindrómákG839Bénulásos szindróma k.m.n.Előrehaladott deformitássalG35Sclerosis multiplexjáró rendszerbetegségekG710Izom dystrophiaG12Gerincvelői izomsorvadás és rokon szindrómákG120Csecsemőkori gerincvelői izomsorvadás I. típus [Werdnig-Hoffmann]G121Egyéb öröklödő gerincvelői izomsorvadásG122Mozgató neuron megbetegedésG128Egyéb gerincvelői izomsorvadások és rokon szindrómákG129Gerincvelői izomsorvadás k.m.n.M363Arthropathia egyéb haematologiai rendellenességekben (D50-D76+)M364Arthropathia máshová osztályozott túlérzékenységi reakciókbanM368A kötőszövet szisztémás rendellenességei máshová osztályozott, egyéb betegségekbenAz alsó végtag (végtagok)C40A végtagok csontjának és ízületi porcának rosszindulatú daganatacsontjainak vagy a csigolyáknak olyan körülírt elváltozásai, amelyek spontán törés vagy súlyos idegrendszeri sérülés (bénulás) közvetlen veszélyével járnakC412Gerinc rosszindulatú daganata5. Pervazív fejlődési zavarokF84Pervazív fejlődési zavarokF840Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)F841Atípusos autizmusF842Rett szindrómaF843Egyéb gyerekkori dezintegratív zavarF844Mentális retardációval és sztereotip mozgászavarral társuló túlzott aktivitásF845Asperger szindrómaF848Egyéb pervazív (átható) fejlődési zavarF849Nem meghatározott pervazív (átható) fejlődési zavar6. Schizophrenia,F20Schizophreniaschizotypiás ésF200Paranoid schizophreniaparanoid zavarokF201HebephreniaF202Kataton schizophreniaF203Nem differenciálható (differenciálhatatlan) schizophreniaF204Schizophrenia utáni depresszióF205Reziduális schizophreniaF206Schizophrenia simplex (Egyszerű schizophrenia)F208Egyéb schizophreniaF209Nem meghatározott schizophreniaF21Schizotypiás rendellenességF22Perzisztens delusionalis rendellenességekF220Paranoia (Deluzív zavar)F228Egyéb perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavarF229Nem meghatározott perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavarF23Akut és átmeneti pszichotikus rendellenességekF230Akut polimorf pszichotikus zavar (schizophrenia tünetei nélkül)F231Akut polimorf pszichotikus zavar schizophrenia tüneteivelF232Akut schizophreniform pszichózis (pszichotikus zavar)F233Egyéb akut döntően paranoid (deluzív) pszichotikus zavarF238Egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavarF239Nem meghatározott akut és átmeneti pszichotikus zavarF24Indukált delusionalis rendellenességekF25Schizoaffektív rendellenességekF250Schizoaffektív zavar mániás típusaF251Schizoaffektív zavar depressziós típusaF252Schizoaffektív zavar kevert típusaF258Egyéb schizoaffektív zavarF259Nem meghatározott schizoaffektív zavarF28Egyéb nem organikus pszichotikus rendellenességekF29Nem organikus pszichózis k.m.n.7. Daganatos betegségek közül:A vérképzőrendszerC81Hodgkin kórrosszindulatú betegségébenC810Nyiroksejt túlsúlyszenvedőC811Nodularis sclerosisC812Kevert sejtességC813Nyiroksejtes kimerülésC817Hodgkin-kór egyéb formájaC819Hodgkin kór, k.m.n.C82Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphomaC820Osztodó kis sejtes, follicularisC821Kevert hasított kis sejtes és nagy sejtes, follicularisC822Nagy sejtes, follicularisC827A follicularis non-Hodgkin lymphoma egyéb típusaiC829Follicularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.C83Diffúz non-Hodgkin lymphomaC830Kis sejtes (diffúz)C831Hasított kis sejtes (diffúz)C832Kevert kis és óriás sejtes (diffúz)C833Nagy sejtes (diffúz)C834Immunoloblastos (diffúz)C835Lymphoblastos (diffúz)C836Differenciálatlan (diffúz)C837Burkitt-lymphomaC838A diffúz non-Hodgkin lymphoma egyéb típusaiC839Diffúz non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.C84Perifériás és cutan T-sejtes lymphomákC840Mycosis fungoidesC841Sézary-kórC842T-zónás lymphomaC843Lymphoepitheliális lymphomaC844Perifériás T-sejtes lymphomaC845Egyéb és meghatározatlan T-sejtes lymphomákC85A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. típusai (200.202)C850LymphosarcomaC851B-sejtes lymphoma, k.m.n.C857A non-Hodgkin lymphoma egyéb meghatározott típusaiC859Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.C88Rosszindulatú immumoproliferatív betegségekC880Waldenström macroglobulinaemiaC881Alfa nehézlánc-betegségC882Gamma nehézlánc-betegségC883Immunoproliferatív vékonybél betegségC887Egyéb rosszindulatú immunoproliferatív betegségekC889Rosszindulatú immunoproliferatív betegség k.m.n.C90Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatokC900Myeloma multiplexC901Plasmasejtes leukaemiaC902Plasmocytoma, extramedullarisC91Lymphoid leukaemiaC910Heveny lymphoblastos leukaemiaC911Krónikus lymphocytás leukaemiaC912Subacut lymphocytás leukaemiaC913Prolymphocytás leukaemiaC914Szőrös-sejtes leukaemiaC915Felnőttkori T-sejtes leukaemiaC917Egyéb lymphoid leukaemiaC919Lympoid leukaemia, k.m.n.C92Myeloid leukaemiaC920Akut myeloid leukaemiaC921Krónikus myeloid leukaemiaC922Subacut myeloid leukaemiaC923Myeloid sarcomaC924Acut promyelocytás leukaemiaC925Acut myelomonocytás leukaemiaC927Egyéb myeloid leukaemiaC929Myeloid leukaemia k.m.n.C93Monocytás leukaemiaC930Acut monocytás leukaemiaC931Krónikus monocytás leukaemiaC932Subacut monocytás leukaemiaC937Egyéb monocytás leukaemiaC939Monocytás leukaemia, k.m.n.C94Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemiaC940Acut erythraemia és erythroleukaemiaC941Krónikus erythraemiaC942Akut megakaryoblastos leukaemiaC943Hízósejtes leukaemiaC944Acut panmyelosisC945Acut myelofibrosisC947Egyéb meghatározott leukaemiákC95Meghatározatlan sejttípusú leukaemiaC950Meghatározatlan sejttípusú akut leukaemiaC951Meghatározatlan sejttípusú krónikus leukaemiaC952Meghatározatlan sejttípusú subacut leukaemiaC957Egyéb meghatározatlan sejttípusú leukaemiaC959Leukaemia, k.m.n.C96A nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganataiC960Letterer-Siwe betegségC961Malignus histiocytosisC962Malignus hízósejtes daganatC963Valódi histiocytás lymphomaC967A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb meghatározott rosszindulatú daganataiC969A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.D45Polycythaemia veraD46Myelodysplasiás szindrómákD460Refrakter anaemia igazoltan sideroblastok nélkülD461Refrakter anaemia sideroblastokkalD462Refrakter anaemia blast – túlsúllyalD463Refrakter anaemia blast – túlsúllyal, transformációvalD464Refrakter anaemia, k.m.n.D467Egyéb myelodysplasiás szindrómákD469Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.D47A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganataD470Bizonytalan és ismeretlen természetű histiocytás és hízósejtes daganatokD471Idült myeloproliferatív betegségD472Monoclonalis gammopathiaD473Essentialis (haemorrhagiás) thrombocythaemiaD477A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek egyéb meghatározott bizonytalan és ismeretlen természetű daganataiD479A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen természetű daganata, k.m.n.Csontmetastasisban (csontmetastasisokban) szenvedőC795A csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganataAgyi metastasisban (metastasisokban) szenvedőC793Az agy és agyburkok másodlagos rosszindulatú daganata8. MesterségesZ93Mesterséges testnyílástestnyílással élő személyZ930Tracheostomával élő személyZ931Gastrostomával élő személyZ932Enterostomával élő személyZ933Colostomával élő személyZ934Egyéb művi, gyomor- vagy bélstomával élő személyZ935Cytostomával élő személyZ936Egyéb mesterséges húgyrendszeri szájadékkal élő személyZ938Egyéb művi stomával élő személyZ939K.m.n. művi stomával élő személy9. Súlyos szerviM30Polyarteritis nodosa és rokon állapotokkárosodással járóM300Polyarteritis nodosaimmunbetegségbenM301Polyarteritis tüdőérintettséggel [Churg-Strauss]szenvedőM302Fiatalkori polyarteritisM303Mucocutan nyirokcsomó szindróma [Kawasaki]M308Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotokM31Egyéb nekrotizáló vasculopathiákM310Túlérzékenységi angiitisekM311Thromboticus microangiopathiaM312Letális midline granulomaM313Wegener-féle granulomatosisM314Aortaív-szindróma [Takayasu]M315Óriássejtes artheritis polymyalgia rheumaticávalM316Egyéb óriássejtes artheritisM318Egyéb, meghatározott nekrotizáló vasculopathiákM319Nekrotizáló vasculopathia k.m.n.M32Szisztémás lupus erythematosusM320Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosusM321Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségévelM328Szisztémás lupus erythematosus egyéb formáiM329Szisztémás lupus erythematosus k.m.n.M33DermatopolymyositisM330Fiatalkori dermatomyositisM331Egyéb dermatomyositisM332PolymyositisM339Dermatopolymyositis k.m.n.M34Szisztémás sclerosisM340Progresszív szisztémás sclerosisM341CR(E)ST-szindrómaM342Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosisM348Szisztémás sclerosis egyéb formáiM349Szisztémás sclerosis k.m.n.M35A kötőszövet egyéb szisztémás érintettségeM350Sicca-szindróma [Sjögren]M351Egyéb overlap-szindrómákM352Behcet-kórM353Polymyalgia rheumaticaM354Diffúz (eosinophil-sejtes) bőnyegyulladásM355Multifokális fibrosclerosisM356Panniculitis recidivans [Weber-Christian]M357Hypermobilitas szindrómaM358A kötőszövet egyéb, meghatározott szisztémás érintettségeM359A kötőszövet szisztémás érintettsége, k.m.n.10. Emésztőrendszer betegségei közül:Intestinalis malabsorptioK90Intestinalis malabsorptioK900CoeliakiaK901Trópusi sprueK902Vak bélkacs (blind loop) szindróma, m.n.o.K903Steatorrhoea pancreaticaK904Felszívódási zavar intolerancia miatt, m.n.o.K908Egyéb felszívódási zavarPosztgasztrektómiás szindrómaK911Gyomorműtét utáni szindrómákA bél felszívó felületénekK912Műtét utáni felszívódási zavar, m.n.o.jelentős csökkenése (vékonybélrezekció)K918Beavatkozás utáni egyéb emésztőrendszeri
rendellenességek, m.n.o.K919Beavatkozás utáni emésztőszervi rendellenesség k.m.n.Bélnyálkahártya gyulladás:K50Crohn-betegség [enteritis regionalis]Crohn-betegségK500A vékonybél Crohn-betegségeK501A vastagbél Crohn-betegségeK508Crohn-betegség, egyébK509Crohn-betegség, k.m.n.Colitis ulcerosaK51Colitis ulcerosaK510Enterocolitis ulcerosa (chronica)K511Ileocolitis ulcerosa (chronica)K512Proctitis ulcerosa (chronica)K513Rectosigmoiditis ulcerosa (chronica)K514Pseudopolyposis intestini crassiK515Proctocolitis mucosaK518Colitis ulcerosa egyébK519Colitis ulcerosa k.m.n.MukoviszcidózisE84Fibrosis cysticaE840Fibrosis cystica tüdő-manifesztációkkalE841Fibrosis cystica intestinális manifesztációkkalE848Fibrosis cystica egyéb manifesztációkkalE849Fibrosis cystica, k.m.n.11. Ritka betegségek közül:Regionális szklerodermaL940Lokalizált scleroderma [morphea]A réz-anyagcsere rendellenességeiE830A réz-anyagcsere rendellenességeiHuntington-kórG10Huntington-kórÖröklődő ataxiaG11Öröklődő ataxiaG110Veleszületett, non-progresszív ataxiaG111Korai kisagyi ataxiaG112Késői kezdetű kisagyi ataxiaG113Kisagyi ataxia károsodott DNA replikációvalG114Öröklődő spasticus paraplegiaG118Egyéb öröklődő ataxiákG119Öröklődő ataxia k.m.n.Myasthenia gravis ésG70Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességekegyéb myoneuralisG700Myasthenia gravisrendellenességekG701Toxikus myoneuralis megbetegedésekG702Veleszületett és fejlődési myastheniaG708Egyéb meghatározott myoneuralis rendellenességekG709Myoneuralis rendellenesség, k.m.n.Epidermolysis bullosaQ81Epidermolysis bullosaQ810Epidermolysis bullosa simplexQ811Epidermolysis bullosa lethalisQ812Epidermolysis bullosa dystrophicaQ818Egyéb bullosus epidermolysisQ819Epidermolysis bullosa k.m.n.Neurofibromatosis (benignus)Q850Neurofibromatosis (benignus)Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)Q851Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)12. Az endokrin és anyagcsere betegségek közül:I. típusú diabetesE10Inzulin-dependens cukorbetegségE100Inzulin-dependens cukorbetegség comávalE101Inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissalE102Inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkelE103Inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkelE104Inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkelE105Inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkelE106Inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkelE107Inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyelE108Inzulin-dependens cukorbetegség k.m.n. szövődményekkelE109Inzulin-dependens cukorbetegség szövődmények nélkülSzövődményekkel járóE11Nem-inzulin-dependens cukorbetegségII. típusú diabetesE110Nem-inzulin-dependens cukorbetegség comávalE111Nem-inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissalE112Nem-inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkelE113Nem-inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkelE114Nem-inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkelE115Nem-inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkelE116Nem-inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkelE117Nem-inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyelZollinger-Ellison szindrómaC254Endokrin pancreasD137Endokrin pancreasE168A hasnyálmirigy hormontermelésének egyéb megjelölt zavaraiHipoparatireoidizmusE20HypoparathyreosisE200Idiopathiás hypoparathyreosisE201PseudohypoparathyreosisE208Egyéb hypoparathyreosisE209Hypoparathyreosis k.m.n.Addison-kórE271Primer mellékvesekéreg elégtelenség13. VeleszületettE70Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavaraienzimopátiákE700Klasszikus phenylketonuriaE701Egyéb hyperphenylalaninaemiákE702A tyrosin anyagcsere zavaraiE703AlbinismusE708Az aromás aminosavak anyagcseréjének egyéb rendellenességeiE709Aromás aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.E71Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességeiE710Juharfaszirup betegségE711Oldalláncos aminosav anyagcsere egyéb rendellenességeiE712Oldalláncos aminosav anyagcsere rendellenesség, k.m.n.E713Zsírsav anyagcsere rendellenességeiE72Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességeiE720Az aminosav transzport zavaraiE721Kéntartalmú aminosavak anyagcsere rendellenességeiE722A karbamid-ciklus rendellenességeiE723A lysin és hydroxylysin anyagcsere rendellenességeiE724Az ornithin anyagcsere rendellenességeiE725A glycin anyagcsere rendellenességeiE728Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességeiE729Aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.E73Laktóz intoleranciaE730Veleszületett laktóz-hiányE731Másodlagos laktóz-hiányE738Egyéb laktóz intoleranciaE739Laktóz intolerancia, k.m.n.E74A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességeiE740Glycogen tárolási betegségE741A fruktóz anyagcsere rendellenességeiE742Galactose anyagcsere zavaraiE743Az intestinális szénhidrát-felszívódás egyéb rendellenességeiE744A pyruvát anyagcsere és a gluconeogenesis rendellenességeiE748Egyéb szénhidrát anyagcsere rendellenességekE749Szénhidrát anyagcsere rendellenesség k.m.n.E75A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás egyéb betegségeiE750GM2 gangliosidosisE751Egyéb gangliosidosisE752Egyéb sphingolipidosisE753Sphingolipidosis, k.m.n.E754Neuronális ceroid lipofuscinosisE755Egyéb lipid tárolási betegségekE756Lipid tárolási betegség, k.m.n.E76A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességeiE760Mucopolysaccharidosis, I. típusE761Mucopolysaccharidosis, II. típusE762Egyéb mucopolysaccharidosisokE763Mucopolysaccharidosis, k.m.n.E768A glucosaminoglycan anyagcsere egyéb rendellenességeiE769Glucosaminoglycan anyagcsere rendellenesség k.m.n.E77A glycoprotein anyagcsere rendellenességeiE770A lysosomális enzimek post-translatios modifikációjának defektusaiE771A glycoprotein lebontás defektusaiE778A glycoprotein anyagcsere egyéb rendellenességeiE779Glycoprotein anyagcsere rendellenesség k.m.n.14. Hemodialízis, vagy peritoneális dialíziskezelésre szoruló végállapotú veseelégtelenségben szenvedőZ992Művesekezelésre szoruló beteg15. Krónikus légzési elégtelenségben szenvedőJ961Idült légzési elégtelenség16. Veleszületett ésQ20A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett rendellenességeiszerzett szívbetegségbenQ200Közös artériás törzsszenvedő a III-IV. NYHAQ201Kettős kiszájadzású jobb kamrafunkcionális stádiumbanQ202Kettős kiszájadzású bal kamraQ203Nagyartériák teljes transpozíciójaQ204Egykamrájú szívQ205Kóros pitvar-kamrai összeköttetésQ206A pitvari fülcsék izomerizmusaQ208A szívüregek és összeköttetéseik egyéb veleszületett rendellenességeiQ209A szívüregek és összeköttetéseik veleszületett rendellenessége k.m.n.Q21A szívsövények veleszületett rendellenességeiQ210Kamrai sövényhiányQ211Pitvari sövényhiányQ212Pitvar-kamrai sövényhiányQ213Fallot-tetralogiaQ214Aortopulmonalis septum-defektusQ218A szívsövények egyéb veleszületett rendellenességeiQ219A szívsövény veleszületett rendellenessége k.m.n.Q22A háromhegyű és a tüdőverőér-billentyűk veleszületett rendellenességeiQ220A tüdőverőér billentyű artesiájaQ221A tüdőverőér billentyű veleszületett szűkületeQ222A tüdőverőér billentyű veleszületett elégtelenségeQ223A tüdőverőér billentyű egyéb veleszületett rendellenességeiQ224A háromhegyű billentyű veleszületett szűkületeQ225Ebstein-anomáliaQ226Hypoplasiás jobbszív-szindrómaQ228A háromhegyű billentyű egyéb veleszületett rendellenességeiQ229A háromhegyű billentyű veleszületett rendellenessége k.m.n.Q23Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenességeiQ230Az aortabillentyű veleszületett szűkületeQ231Az aortabillentyű veleszületett elégtelenségeQ232A kéthegyű billentyű veleszületett szűkületeQ233A kéthegyű billentyű veleszületett elégtelenségeQ234Hypoplasiás balszív-szindrómaQ238Az aorta- és kéthegyű billentyűk egyéb veleszületett rendellenességeiQ239Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenessége k.m.n.Q24A szív egyéb veleszületett rendellenességeiQ240DextrocardiaQ241LevocardiaQ242Hárompitvarú szívQ243A tüdőverőér infundibuláris szűkületeQ244Veleszületett subaorticus szűkületQ245A koszorúerek rendellenességeQ246Veleszületett pitvar-kamrai blokkQ248A szív egyéb meghatározott veleszületett rendellenességeiQ249A szív veleszületett rendellenessége k.m.n.Q25A nagy artériák veleszületett rendellenességeiQ250Nyitott ductus arteriosusQ251Coarctatio aortaeQ252Az aorta veleszületett elzáródásaQ253Aorta-szűkületQ254Az aorta egyéb veleszületett rendellenességeiQ255A tüdőverőér atresiájaQ256A tüdőverőér szűkületeQ257A tüdőverőér egyéb veleszületett rendellenességeiQ258A nagyartériák egyéb veleszületett rendellenességeiQ259A nagyartériák veleszületett rendellenessége k.m.n.Q26A nagyvénák veleszületett rendellenességeiQ260A fő gyűjtőér veleszületett szűkületeQ261Perzisztáló bal véna cava superiorQ262A tüdővénák teljes transzpozíciójaQ263A tüdővénák részleges transzpozíciójaQ264A tüdővisszér beszájadzásának k.m.n. rendellenességeQ265A vena portae rendellenes beszájadzásaQ266Sipoly a v.portae és májartéria közöttQ268A nagyvénák egyéb veleszületett rendellenességeiQ269A nagyvéna veleszületett rendellenessége k.m.n.I32Szívburokgyulladás máshová osztályozott betegségekbenI320Szívburokgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekbenI321Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekbenI328Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekbenI33Heveny és félheveny szívbelhártya-gyulladásI330Heveny és félheveny fertőzéses szívbelhártya-gyulladásI339Heveny szívbelhártya-gyulladás k.m.n.I34A kéthegyű billentyű nem reumás betegségeiI340A kéthegyű billentyű elégtelenségeI341A kéthegyű billentyű prolapsusaI342Mitralis (billentyű) stenosis, nem reumásI348A mitralis billentyű egyéb, nem reumás eredetű betegségeiI349A mitralis billentyű nem reumás eredetű betegsége k.m.n.I35Az aortabillentyű nem reumás betegségeiI350Az aorta (billentyű) szűkületeI351Az aorta (billentyű) elégtelenségeI352Aorta (billentyű) szűkület billentyűelégtelenséggelI358Az aortabillentyű egyéb rendellenességeiI359Aortabillentyű rendellenesség k.m.n.I36A háromhegyű billentyű nem reumás rendellenességeiI360A háromhegyű billentyű nem reumás szűkületeI361A háromhegyű billentyű nem reumás elégtelenségeI362A háromhegyű billentyű nem reumás szűkülete billentyűelégtelenséggelI368A háromhegyű billentyű egyéb, nem reumás eredetű rendellenességeiI369A háromhegyű billentyű nem reumás eredetű rendellenessége, k.m.n.I37A pulmonális billentyű rendellenességeiI370A pulmonalis billentyű szűkületeI371A pulmonalis billentyű elégtelenségeI372A pulmonalis billentyű szűkülete elégtelenséggelI378A pulmonalis billentyű egyéb meghatározott rendellenességeiI379Pulmonalis billentyű rendellenesség k.m.n.I38Szívbelhártya-gyulladás, billentyű nem meghatározottI39Szívbelhártyagyulladás és szívbillentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekbenI390A kéthegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekbenI391Az aortabillentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekbenI392A háromhegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekbenI393A pulmonalis billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekbenI394Többszörös billentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekbenI398Szívbelhártyagyulladás, billentyű k.m.n. máshová osztályozott betegségekbenI40Heveny szívizomgyulladásI400Fertőzéses szívizomgyulladásI401Izolált szívizomgyulladásI408Egyéb heveny szívizomgyulladásI409Heveny szívizomgyulladás k.m.n.I41Szívizomgyulladás máshová osztályozott betegségekbenI410Szívizomgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekbenI411Szívizomgyulladás máshová osztályozott vírusos betegségekbenI412Szívizomgyulladás egyéb, máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekbenI418Szívizomgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekbenI42CardiomyopathiaI420Dilatatív cardiomyopathiaI421Hypertrophiás obstruktív cardiomyopathiaI422Egyéb hypertrophiás cardiomyopathiaI423Endomyocardialis (eosinophiliás) betegségI424Endocardialis fibroelastosisI425Egyéb restrictiv cardiomyopathiaI426Alkoholos cardiomyopathiaI427Gyógyszerek és egyéb külső tényezők okozta cardiomyopathiaI428Egyéb cardiomyopathiákI429Cardiomyopathia k.m.n.I43Cardiomyopathia máshová osztályozott betegségekbenI430Cardiomyopathia máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekbenI431Cardiomyopathia anyagcsere-betegségekbenI432Cardiomyopathia táplálkozási betegségekbenI438Cardiomyopathia egyéb, máshová osztályozott betegségekbenI44Pitvar-kamrai és bal Tawara-szár-blokkI440Elsőfokú pitvar-kamrai blokkI441Másodfokú pitvar-kamrai blokkI442Teljes pitvar-kamrai blokkI443Egyéb és nem meghatározott pitvar-kamrai blokk, k.m.n.I444Bal elülső fascicularis blokkI445Bal hátsó fascicularis blokkI446Egyéb és nem meghatározott fascicularis blokkI447Bal Tawara-szár-blokk, k.m.n.I45Egyéb ingervezetési zavarokI450Jobb Tawara-szár-blokkI451Egyéb és nem meghatározott jobb Tawara-szárblokkI452Bifascicularis blokkI453Trifascicularis blokkI454Intraventricularis blokkI455Egyéb meghatározott szívblokkI456Pre-excitációs szindrómaI458Egyéb meghatározott ingervezetési zavarokI459Ingervezetési zavar, k.m.n.I46SzívmegállásI460Szívmegállás sikeres újraélesztésselI47Paroxysmalis tachycardiaI470Re-entry kamrai arrythmiaI471Supraventricularis tachycardiaI472Kamrai tachycardiaI479Paroxysmalis tachycardia, k.m.n.I48Pitvari fibrillatio és flutterI49Egyéb szívritmuszavarokI490Kamra fibrillatio és flutterI491Pitvari extrasystoleI492Junkcionális extrasystoleI493Kamrai extrasystoleI494Egyéb és nem meghatározott extrasystoleI495Sick sinus syndromaI498Egyéb meghatározott szívritmuszavarokI499Szívritmuszavar k.m.n.I50SzívelégtelenségI500Pangásos szívelégtelenségI501Balkamra elégtelenségI509Szívelégtelenség, k.m.n.I51Szövődmények és rosszul meghatározott szívbetegségekI510Szerzett sövénydefektusI511Ínhúrszakadás, m.n.o.I512Szemölcsizom szakadás, m.n.o.I513Szívüregi thrombosis, m.n.o.I514Szívizomgyulladás, k.m.n.I515Szívizom-elfajulásI516Szív- és érrendszeri betegség, k.m.n.I517SzívnagyobbodásI518Egyéb rosszul meghatározott szívbetegségekI519Szívbetegség k.m.n.I52Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott betegségekbenI520Egyéb szívrendellenességek máshová osztályozott bakteriális betegségekbenI521Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekbenI528Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott betegségekben17. Egyéb fejlődésiQ00Agyvelőhiány és hasonló fejlődési rendellenességekrendellenességgelQ000AgyvelőhiányszületettekQ001Koponya- és gerinchasadékQ002KisagyhiányQ01Agyvelősérv (encephalocele)Q010Frontális agyvelősérvQ011Nasofrontalis agyvelősérvQ012Tarkótáji agyvelősérvQ018Egyéb helyen lévő agyvelősérvQ019Agyvelősérv k.m.n.Q02KisfejűségQ03Veleszületett vízfejűségQ030A Sylvius-csatorna rendellenességeiQ031A Magendie- és Luschka-nyílás atresiájaQ038Egyéb veleszületett agyvelősérvQ039Veleszületett vízfejűség k.m.n.Q04Az agy egyéb veleszületett rendellenességeiQ040A kérgestest veleszületett rendellenességeiQ041A szaglókaréj hiányaQ042ElőagyhiányQ043Az agyvelőállomány csökkenésével járó egyéb állapotokQ044Dysplasia septo-opticaQ045MegalencephaliaQ046Veleszületett agyi cystákQ048Az agy egyéb meghatározott veleszületett rendellenességeiQ049Az agy k.m.n. veleszületett fejlődési rendellenességeQ05Gerinchasadék (spina bifida)Q050Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűséggelQ051Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűséggelQ052Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűséggelQ053Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon, vízfejűséggelQ054K.m.n. gerinchasadék vízfejűséggelQ055Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűség nélkülQ056Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűség nélkülQ057Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűség nélkülQ058Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon vízfejűség nélkülQ059Gerinchasadék k.m.n.Q06A gerincvelő egyéb veleszületett fejlődési rendellenességeiQ060GerincvelőhiányQ061Gerincvelő hypoplasia és dysplasiaQ062A gerincvelő hasadéka (diastematomyelia)Q063A cauda equina egyéb veleszületett rendellenességeiQ064HydromyeliaQ068A gerincvelő egyéb meghatározott veleszületett rendellenességeiQ069A gerincvelő veleszületett rendellenessége k.m.n.Q07Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességeiQ070Arnold-Chiari szindrómaQ078Az idegrendszer egyéb meghatározott veleszületett fejlődési rendellenességeiQ079Az idegrendszer k.m.n. veleszületett rendellenességeiQ894Összenőtt ikrekQ909Down-szindróma, k.m.n.Q913Edwards-szindróma, k.m.n.Q917Patau-szindróma, k.m.n.Q969Turner-szindróma, k.m.n.Q984Klinefelter-szindróma k.m.n.
Top Articles
Latest Posts
Article information

Author: Pres. Carey Rath

Last Updated: 28/02/2023

Views: 5796

Rating: 4 / 5 (41 voted)

Reviews: 80% of readers found this page helpful

Author information

Name: Pres. Carey Rath

Birthday: 1997-03-06

Address: 14955 Ledner Trail, East Rodrickfort, NE 85127-8369

Phone: +18682428114917

Job: National Technology Representative

Hobby: Sand art, Drama, Web surfing, Cycling, Brazilian jiu-jitsu, Leather crafting, Creative writing

Introduction: My name is Pres. Carey Rath, I am a faithful, funny, vast, joyous, lively, brave, glamorous person who loves writing and wants to share my knowledge and understanding with you.